ELADÓ HÁZAK PÉCSETT: MAKÁR HEGY ÉS MECSEKOLDAL

 


LUXUS ELADÓ HÁZ PÉCSETT A MAKÁR-HEGYEN

Az ötvenmillió forint körüli áron Pécsett értékesítendő eladó házak közül egy háromszázöt négyzetméteres családi házat választottunk ki, mely Pécsett a Csoronika városrészben található a Makár-hegy keleti oldalán. Az ilyen típusú Pécsett található eladó házak esetében a célközönség már kifejezetten a társadalom gazdagabb rétege, ami az áron túl abból is látszik, hogy olyan paraméterekkel is bírnak az ilyen házak, amelyek messze túllépnek egy átlagos vásárló igényein, s alapterületük is jóval nagyobb, mint amit egy átlagos négy-ötfős család kihasználna. Az eladó ház földszintjén egy igen nagy területű, étkezővel egybeépített konyha és egy remek kialakítású hall mellett sok kisebb helyiség található, így fürdő, mosókonyha, tárolóhelység, egy fedett terasz, egy átlagos méretű szoba, valamint innen közelíthető meg a pince is. Az eladó ház első emeleten egy hatalmas nappali található, mely szintén funkcionálhat étkezőként is, s egyik sarkában egy amerikai konyha is van. A ház tulajdonképpeni bejárata ezen a szinten található, itt lakószoba nincs is, ellenben itt helyezkedik el a kamra, egy előszoba és egy igen nagy terasz is nyílik a nappaliból. A felső szinten egy közös közlekedőhelyiségből három különálló lakószoba nyílik, s egy fürdőhelyiség is található a szinten. A Pécsett talélható eladó ház extrái között feltétlenül érdemes a klímaberendezést megemlíteni, valamint a három autó befogadására képes nagy garázst. Az eladó ház egy hétszázötven négyzetméteres telken helyezkedik el, melyet a ház mellett egy igényes, parkosított kert foglal el. Az ilyen típusú ingatlanok már a luxus kategóriájába esnek, így megvásárlásuk csakis azoknak ajánlott, akiknek anyagi helyzete megengedi, hogy ilyen nagyságrendű összeget költsenek egy ingatlanra, s fontos azt is kiemelni, hogy ennek az eladó háznak az adottságainak kihasználásához legalább négy személy szükséges, egy gyermektelen párnak indokolatlanul nagy lehet egy ekkora ház. Ezen környéken Pécsett egyébként szerfölött jellemzőek az effajta nagyméretű, elegáns luxusingatlanok.


SZÁZÉVES LUXUS ELADÓ HÁZ PÉCSETT

Az utolsóként bemutatásra kerülő ingatlan szintén a Mecsekoldalban található Pécsett a Donátusi úton, s sok szempontból kiemelkedik az összes többi eladó ház közül. A ház hatalmas telekmérethez (kettőezer-nyolcszáz négyzetméter) és a háromszázharminchárom négyzetméteres alapterülethez a ház különböző – alant bemutatandó – tulajdonságiból kifolyólag roppant magas, félmillió forint feletti négyzetméterár tartozik. A száznyolcvanmillió forintért kínált eladó házban öt szoba és két félszoba kapott helyet. Az ház legalsó szintje egy alagsor, ahová lemenve a lépcsővel szemben található egy háztartási célú helyiség, s ettől jobbra lehet a pincébe jutni. Szintén az alagsorban található az étkező, innen közelíthető meg az eladó házban a konyha, valamint a wellness-helyiség, melyben szauna, pezsgőfürdő és masszázs-zuhanyzó is helyt kapott. A eladó háznak a földszintjén az előszoba a bejárattal szemközt a nagyon nagy, közel hatvan négyzetméteres nappaliba nyílik, innen közelíthető meg a felújítás során újjáépített panorámás faszerkezetű terasz. A ház nappalijához egy hálószoba csatlakozik, mely saját gardróbbal és fürdőszobával van felszerelve. A ház földszintjén található továbbá egy közlekedőhelyiség,mely az önálló fürdővel rendelkező vendégszobához vezet, valamint egy kis kézmosó és egy tároló. A lépcsőn a tetőtérbe jutva található a legnagyobb hálószoba a házba és egy dolgozószoba. A ház tetőtéri előteréből két további lakószoba közelíthető meg, s ezen szinten ugyancsak kialakítottak egy fürdőszobát és egy gardróbot. Maga az ingatlan még 1899-ben épült Pécsett, s 1997-ben került felújításra, ekkor alakították ki a wellness-részleget, s ekkor épült a ház cserépkandallója is. Az eladó ház délkeleti homlokzatán az eredeti tervek felhasználásával építették újra a fa díszítést, kerti grillezőt hoztak létre, s ekkor alakították ki az öntözőrendszert is. Az eladó ház kertjének óriási területe teljes egészében parkosított, ebben frissen ültetett különleges növények, s korábbról meglévő gyümölcsfák egyaránt megtalálhatóak. A kapu mellett fedett autóbeállót alakítottak ki, de természetesen garázs is tartozik a házhoz. Ez a hirdetés kiválóan megmutatja, hogy amennyiben a potenciális vásárló komolyabb összeget kíván ingatlanra fordítani, Pécett, a mecsekoldali részén valódi luxusingatlanokat is találhat, s elképzeléseiknek csakis anyagi lehetőségeik szabhatnak határt.


Cikkünk előző részei:
Eladó családi házak Pécsen: Kínálat, árak >>>
Eladó ház Pécs: belváros tövében és külvárosban - melyiket érdemes? >>>

 

 


Luxus eladó ház Pécsett a Makár hegyen >>>
Százéves luxus eladó ház Pécsett >>>
Három generációs családi ház Pécs >>>
Nagy eladó ház Pécs külvárosában jó áron >>>
Eladó házak árai Pécsen >>>
Kis ház elérhető áron Pécs belvárosában >>>
Eladó ház Pécs Mecsekoldal >>>
Eladó házak árai Pécsen >>>
Kis ház elérhető áron a belváros szívében Pécsen >>>
Felújításra szoruló eladó házak Pécsen >>>
Ötszobás ház kiváló áron >>>